ez a nap, ez a biztos mélypont. Nyaralós fotókat nézek újra, családi fotókat néznék újra. A családommal találkozom. Anyámmal, és kiosztom. Elmeséli, kinek mi baja. Mert baja mindenkinek van, és arról lehet beszélni. Hát nem valami építő. Elfáradok és leintem, inkább menj haza kérlek. Testvér. Apunak mi baja mostanában? Szerintem semmi, mindig ilyen volt. Ez ilyen; nem alkalmazkodik, maximum őhozzá lehet. Tudsz erre valami terápiát? Kifejezetten erre nem tudok. nincs apafeldolgozós, anyafeldolgozós, testvérfeldolgozós terápia. Én kezdtem ezt az egészet, hogy mindekit terápiába küldök, akivel bajom van. Hát ez a lófasz, a legalja mindennek. Közben meg csak kibaszott neurotikusok vagyunk, vagy depressziósak, vagy mittomén, biztos karban lehet tartani, de nem hiszek abban, hogy elmúlik. Most a legszívesebben visszváltanám őket, vagy elköltöznék valahova. Mondjuk egy cseh faluba egy faházba.