gyáva

"ne görcsölj!" - mondja és erősen a nyakamba harap. olyan erősen, hogy elgondolkodom maradt-e még valami belőle. ellököm, majd visszarántom, megcsókolom. a fülébe ordítom: gyűlöllek! ő azt üvölti: "imádlak!"
ez sem használ csak forróbb lesz tőle.
"erre vágyom csak." - mondja és megszorítja.
próbálok rá figyelni, de a fájdalom, az utca zörejei, a sok fény és a túloldalon álló, mindent dokumentáló fiatalok zavarnak. elküldöm őket a fenébe és arra gondolok mióta vagyok ilyen? koncentrálok. percek telnek el, amíg belé tudok hatolni. erre vágyik csak? úgy tűnik erre és ehhez minden adott, de csak látszólag, mert ezekben a percekben elmegy tőle a kedvem. már nem kívánom, már nem rá vágyom. erőltetetten rántok hármat-négyet kihúzom és elcsomagolom. "nem szeretlek" - mondom és ezután már nem szólalok meg csak figyelem, ahogy kipirult arccal próbálkozik, majd ahogy felöltözik. nem küld el a fenébe. miután felhúzza a bugyiját arconköp és csendben elmegy ... végre.
... a túloldalon - s ez csak most tűnik fel - nevetnek.